2022 január 24-31-heti asztrológia-Emlékezés és gondolati emelések

2022-01-23

 

Január utolsó hetéhez érkeztünk, amikor is a megértés, a múlt és annak feldolgozása és pozitív tapasztalattá alakítása történik.

 

 

Ezen napokban hangsúlyossá válnak a Bak energiák, amely arra utal, hogy a múltat megérteni szükséges a jövő alakításához.

A Nap már a Vízöntőben kerül együttállásba az Astraea nevű aszteroidával,  amely a mitológiai története alapján az igazság, az igazságosság megjelenítője.

 

Astraea az aranykorban az emberiséggel együtt élt a Földön, ahol utolsókig kitartott, de amikor látta, hogy az emberiség egy negatív irányba tart, és beköszönt a rákövetkező bronzkor növekvő törvénytelensége, Ő is elhagyta a Földet.

Mindez arra utal, hogy ideje van számot vetni magunkban vajon mennyire élünk az igazság, a tisztaság fényében, avagy inkább a félelem és a lehúzó erőknek adunk teret.

Csodálatos lehetőség a változásra, melyet számos más konstelláció is erősen támogat ebben az időszakban.

A Merkúr retrográd visszatér a Bakba és újra együttállásba kerül a Plútóval, immáron második alkalommal, mely február 11.-én tetőzik, hiszen ott ismétlődik meg a harmadik együttállás.

Ez a háromszori lehetőség egyik állomása január 28-29.-én történik, melyet felhasználhatunk gondolataink, kommunikációnk és kapcsolataink rendezésére.

A félelmek helyett egész/ség, egység megalkotása áll rendelkezésünkre, egy olyan mély és átalakító energia által, amivel nem könnyű szembesülni ha még bujkálunk önmagunk azaz múltunk elől.

Ajánlott a gondolatainkra figyelni, a beszélgetéseinket kiemelten követni, és mélyre ásni a megértés érdekében.

Teljes transzformáció és radikális változtatási erő jelenik meg ebben az együttállásban, amelynek a hatalmi és manipulatív erők megjelenése is része lehet.

Azáltal, hogy a Merkúr ismét a Bakban jár, áldásos fényszögkapcsolatba kerül a Holdcsomópontokkal, amelynek üzenete fentieket támogatja, hiszen a múlt megértését, átalakítását segíti a szabad jövőtervezés érdekében.

A Mars is jegyet vált és tovább erősíti a Bak energiákat, hiszen január 24.-én lép át a Nyilasból a Bakba.

A tüzes energia kitartással és ambíciókkal egészül ki, így jövőnk és boldogulásunk érdekében tett cselekvéseink hosszú távon térülnek meg.

A Vénuszról is érdemes szót ejteni, hiszen január 29.-én megállni látszik mivel direktbe vált elhagyva retrográd idejét.

Innen indul az a csoda ami majd márciusban teljesedik ki, azonban már decemberben elkezdődött, és a vénuszi témákat érinti életünkben, mint a szerelem, a boldogság és a pénzügyek.

Mivel itt is a Plútó a kulcs, így mondhatjuk, hogy a minőségi átalakulásnak jött el az ideje, ami azt jelenti, hogy csak az maradhat ami igaz, amiben fény van, és távoznia kell minden lehúzó erőnek.

Ezen folyamat meghatározó része a szembesülés, a mélységek megértése, hogy a magasságokba törekedjünk.

 

A hónap végére az Uránusz teszi rá a koronát, mivel a Nappal kerül teremtő ám feszült fényszögkapcsolatba, amely a hirtelen változásokat, a vihart, a lázadást hordozza alacsonyabb földi szinten, azonban magasabb energiái a szellemi felszabadulást és a szabadságot ajándékozzák.  

Egyszóval nagyot fordíthatunk most is sorsunkon, a támogató energiák jelen vannak, azonban ehhez szükséges a tudatossá válás, a kivetítés és hárítás helyett az önmagunk uralása.

Csodaszép januári napokat kívánok!

 

Bővebben a fentiekről az alábbi videómban: