A héten erős változásra ösztönző energiák jelennek meg, amelyek szigorú tanításokon keresztül arra kényszerítenek, hogy változtassunk.
Fontos szövetségek, elköteleződések alakulnak, és lehetőségünk van új társakat találni céljainkhoz.
Azonban nagyon fontos, hogy ahelyett hogy egy közös ellenség ellen szövetkeznénk, inkább valami jó érdekében szeretettel összefogjunk társunkkal.
december 1.-én a Vénusz szembenállásba kerül a Sednával, így áldozatot szükséges hoznunk egy nagyobb terv vagy jó érdekében, ez akár lehet az idő, tehát időt szánunk, áldozunk a célunk megvalósítására.
A Nap a Jupiterrel másfélkvadrátban arra hívja fel a figyelmet, hogy szálljunk le a magas lóról, és kerüljük az önzést.
december 2.-án a Transplútó retrográdba vált, amely hatalmas energiát szabadít fel, óriási lépések megtételére tesz képessé, de ügyeljünk a túlzott kritikusságra.
A Mars a Junoval kerül együttállásba utoljára 2022-ben volt ilyen és legközelebb 2029-ben lesz, tehát fontos szerződések, megállapodások, szövetségek, kapcsolati elköteleződések jönnek létre.
Azonban ne valami ellen, hanem valamiért tegyünk.
december 5.-én Telihold az Ikrekben, keresztkvadrátban a Holdcsomópontokkal.
Ez nagyon sorsszerű energia, és arra világít rá, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, mert ellenkező esetben csapdába kerülhetünk.
december 6.-án Merkúr-Jupiter trigon segíti a bölcs döntéseket, de túlzásokba is eshetünk, ha elszámoljuk magunkat a túlzott önbizalom által.