2026 október havi asztrológia - Robbanások, beteljesülések, elkerülhetetlen végzetek - A Plútó

2026-09-24

Ezt a hónapot a Plútó uralja, így számíthatunk arra, hogy minden az elkerülhetetlen végzetünk szerint alakul majd, másrészt szélsőséges, fanatikus és zsarnoki megnyilvánulásokat is bőven tapasztalhatunk.

 

Október 2.-án a Mars-Merkúr kvadrát pontosodik be, amely október 30.-án ismét beteljesül, és december 9.én harmadszor, ez azt mutatja, hogy egy áprilisban kezdődött folyamat fontos állomásai előtt állunk. Mindez összefügg a kommunikációval, a gondolatainkkal, az új ismeretségekkel, kapcsolatainkkal, és a közlekedéssel. Ezen területeken nagy intenzitással történnek az események, amelyek egy nagyobb összefüggés részei, ezért törekedjünk ennek összerakására és megértésére.

Ezzel egyidőben a Merkúr a Plútóval is kvadrátba kerül, tehát olyan fanatikus eszmék törhetnek be erőszakkal életünkbe amelyek alapjaiban ingatják meg életünket. Figyeljünk a gondolatainkra, szavainkra, mert megvalósulhatnak.

 

Október 3.-án a Vénusz retrográd, miközben a Mars-Neptunusz trigon is pontos, valamint a Mars-Plútó szembenállása. Ez egy olyan szenvedélyes erő, amely a szerelemben nem ismer lehetetlent, párkapcsolati téren hatalmas robbanás valószínű, amely építő ha szeretet van benne, és pusztító ha harag, vagy düh.

Minden megvalósul ami elkerülhetetlen végzet, ezért olyan halott ügyek, kapcsolatok támadhatnak fel, amelyről már rég lemondtunk.

 

Október 4.-én Nap-Szaturnusz szembenállás okán felismerhetjük a káros szokásainkat, szembesülhetünk a felelősséggel, a tetteink következményével. Kapcsolati téren pedig viszgázik mi életképes és lezárul aminek nincs jövője.

 

Október 7.-én Vénusz-Merkúr együttállás támogatja a szép beszédet, a megértő kommunikációt, a társalgást, akár egy augusztusi témával összefüggésben is. Mély érzelmek és mély gondolatok ideje ez.

 

Október 9.-én a Hold T-kvadrátba kerül a Feketehold Lilith-tel és a Neptunusszal, a teljes elfogadás és feltételek nélküli szeretet, vagy a hatalmi harc győzedelmeskedik a kapcsolatok terén.

 

Október 10.-én Újhold a Mérlegben, ideje békét kötni, és megtalálni az egyensúlyt, harmóniát, ehhez egy új lehetőséget és kezdetet ad ez az Újhold. Nagyon jó a kapcsolatokban is új időszakot indítani.

Eközben a Mars-Vénusz kvadrát szenvedélyes érzelmeket indít el, de nagyon ügyelni kell arra, hogy a kapcsolatokban képesek legyünk a mások igényére is figyelni.

 

Október 15.-én Nap-Jupiter szextil támogató lehetőségeket és hitet, szerencsét biztosít önmagunk megismerésében és kiteljesítésében. Ilyenkor érdemes az igazságot is vállalni, mert most nagyon jó irányba terel majd.

 

Október 16.-án a Plútó direktbe vált, miközben a Mars-Szaturnusz trigonban lesznek, ez egy olyan erőt ad amely kitartást, időt igénylő tervekhez használható fel. Az égi energiák zöld utat adnak a vágyaink megvalósítására.

 

Október 18.-án az Uránusz ismét a Transplutoval kerül kvadrátba, amely július 10.-én volt először ezért az ezután elindított, megtörtént témák most kapnak egy újabb energiát. A következő majd 2027 május 1.-én lesz, addig eldől az újjászületés iránya.

 

Október 20.-án lesz a Vénusz-Plútó kvadrát második felvonása, ( december 9.-én lesz a végső ) amely ismét a szenvedélyes és nagy érzelmekkel tárja fel azon területeket amelyek titkolt vágyaink, de félünk is tőle, mert elveszítenénk a kontrollt. Egyszóval a szerelem ereje mindez, az a szerelem ami meggyötör és a magasba emel, akár mindkettő egyszerre.

 

Október 21.-én a Vénusz-Neptunusz-Sedna alkotnak egy Isten ujja fényszöget, amely arról az áldozati érzésről szól, amelyet akkor érezhetünk amikor teljesen átadjuk magunkat a végtelen szerelemnek, amely által emelkedhetünk, de zuhanhatunk is.

 

Október 22.-én a Nap-Chiron szembenállása megvilágítja a sebeinket, sérelmeinket és a kishitűségünket, olyan témákban amelyek esetében úgy éreztük sosem adatott meg.

 

Október 24.-én Nap-Vénusz együttállása amely egy új ciklust indít a pénzügyi és kapcsolati téren, eközben a Merkúr retrográdba vált, november 13.-ig. Félreértések lehetségesek, és átmeneti kommunikációs gondok.

Valamint a Juno visszatér a Vízöntőbe ahonnan augusztus 11.-én hátrált vissza a Bakba, így az ott félbehagyott dolgok most új lendületet kapnak.

 

Október 25.-én a Vénusz visszatér a Mérlegbe, hogy újabb esélyt adjon azon dolgoknak amelyek augusztus 6 és szeptember 10. között alakultak. Ha tanultunk a hibákból, vagy elszalasztott lehetőségekből akkor új esélyt kaphatunk.

 

Október 26.-án Telihold a Bikában, a Plútóval T-kvadrátban, ez egy igazi szenvedélyes lelkünk mélyéig hatoló intenzív energia, ahol már nincs kibúvó, a végzetünk, sorsunk elől nem menekülhetünk.

 

Október 28.-án a Vénusz a Chironnal kerül szembenállásba, amely a szeretet gyógyító erejét biztosítja.

 

Október 30.-án a második Mars-Merkúr kvadrát, amely a hatalom, a gyorsaság, és a haladás energiáit ütközteti, béke vagy hadakozás a kérdés.

 

Csodaszép októberi hónapot kívánok!