2020 július havi asztrológia - Az igazság ragyogása

2020-07-02

Elérkeztünk a július hónaphoz, itt a nyár és a fogyatkozások kiteljesedése, megértése is. Nem lesz eseménytelen a július hónap, lássuk mit mutat az asztrológia ebben a csodálatos nyári hónapban. 

Július 1.-én már egy intenzív energiával indulunk, hiszen egy új ciklus indul el, a Merkúr a Nappal kerül együttállásba, méghozzá a retrográd mozgásban lévő Merkúr, ezért ez egy új Merkúr ciklus kezdetét jelenti. 

A Merkúr az égi hírnök, gondolataink, kommunikációnk, mozgásunk, valamint elménk működését is uralja, ezért ezekben a témákban jött el a frissítés ideje. Amikor a Nappal egyesül, akkor fény derül azokra a dolgokra is, amik eddig talán rejtve voltak, vagy nem értettük, nem tudtuk, hogy valójában magunk működtetjük.

Eközben a hangulatunkat és érzelmeinket befolyásoló Hold a Neptunusszal alkot egy csodálatos trigont, ami az égi üzenetek felerősödését, az angyali segítségeket és megértéseket támogatja és hozza el a Földre.

A megújulásról a Merkúr Uránusszal alkotott segítő fényszögkapcsolata gondoskodik, mely szintén a hirtelen bevillanó felismeréseket, megoldásokat segíti. Mivel a Merkúr a karmikus sebek jelölőjével a Chironnal alkot egy kvadrátot, ami megoldást kikényszerítő, ezért a gyógyulásra fel is tudjuk és akarjuk használni ezeket a csodálatos ajándékokat.

A Plútó is belép ebbe az energiamezőbe, hiszen a Pallas Athénével, a bölcsesség Istennőjével alkot együttállást, így az átalakulás, az újjászületés tudatossá válik életünben.

Nincs is mit tovább magyarázni július kezdete csodákkal lesz tele, amit most fel is tudunk használni a kvadrátnak köszönhetően.
 

Július 2 - Szaturnusz a Bakban

A Szaturnusz visszalép a Bakba, ahonnan március 22.-én lépett át a Vízöntőbe. Hamarosan végleg elköszön majd saját jegyétől a Szaturnusz, de addig még lehetőséget ad az ismétlésre, a pótvizsgára.

A Szaturnusz 2017 decemberben lépett saját jegyébe a Bakba, és ebben az évben decemberben fejezi be itteni utazását, így ez most tényleg az utolsó lehetőség az elmúlt 2,5-3 év összegzésére, megértésére és tanultak alkalmazására.

Szaturnusz a Bakban 2020 december 19.-ig 
 

Július 5 - Telihold a Bakban holdfogyatkozással

Ez a Telihold azért különleges mivel egészen 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Rák-Bak tengelyen történtek a fogyatkozások, a holdcsomópontok érintettsége okán. Ezzel a Teliholddal zárul a Rák-Bak holdcsomópontok tanulsága, mely a karma vagyis elkerülhetetlen megélések és a szabad akarat általi irányításunkra hívta fel figyelmünket és küldött sok-sok leckét, feladatot számunkra.

 

Július 8 - Mars-Merkúr kvadrát

A Rákban hátráló Merkúr alkot a Kos Marssal egy kvadrát fényszögkapcsolatot, így előfordulhat némi türelmetlenség, harciasság is a kommunikációban, de akár a közlekedésben is.

Töltsük a mai napon aktívan, ha le akarjuk vezetni ezeket az energiákat, hiszen saját jegyében a Mars igen erős, akaratát harciasan eléri, a Rák Merkúr pedig kicsit visszahúzhatja, de érzelmekkel is telítheti szándékainkat. Nincs miért aggódni, mert amit ma elindítunk az biztosan sikerül, ha nem is azonnal de július 12 után bizonyosan beérik befektetett energiánk.

 

Július 12 Merkúr direkt - Chiron retrográd

Eseménydús nap a mai asztrológia szempontból, hiszen a Merkúr végre befejezi a retrográd irányt és elindul előre. Ilyenkor nagyon intenzívvé válik az adott bolygó, ezért hirtelen kisülések lehetnek, de másnapra minden a helyére kerül. 

S ha ez még nem lenne elegendő energia, a Chiron is felerősödik, hiszen a mai napon vált retrográdba, ami azért is nagyon érdekes, mivel a Merkúr kilép a Chiron belép a retrográd zónába.

Mint tudjuk Chiron a karmikus gyógyító, ezért ma ez az erő hatalmas energiával jelenik meg, használjuk fel bátran, hiszen a gyógyulás életünk és a teremtés része.

2019 december 13. tól 2020 július 12.-ig tartó időszakban történtek feldolgozása, gyógyítása történik a következő időszakban.

 

Július 14-15 - Chiron-Mars együttállás - Nap-Jupiter szembenállás

Ezek az energiák felfedik a gyógyító igazságot életünkben, ezért kiváló lehetőség arra, hogy megértsd az igazság a javadat szolgálja.

 

Július 20 Újhold a Rákban

A tapasztalatok összegzése, a múlt lezárása és egy új irány kijelölése zajlik.

 

Július 22 - Nap az Oroszlánban

 A Nap átlép az Oroszlánba, ahol a legerősebb a hatása, hiszen saját jegye, ezért az élet napos oldala kerül elő és a történések arra hívják fel figyelmedet, hogy arra tarts amerre a szíved vezet.

 

Összefoglalva a július hónap sok lehetőséget és áldást hoz, azonban ehhez az igazság az első amivel szembesülni kell, majd a régit lezárva elindítani egy új kört.

Csodálatos napsütéses júliust kívánok mindenkinek!

Bővebben a július havi hatásokat az alábbi videómban hallgathatjátok meg: