Telihold az Oroszlánban holdfogyatkozással

A Hold a lélek, az érzelmek jelölője, ideje tudatosítani a mélyen rejlő érzéseinket. A mély szeretet lép a fénybe, és megérthetjük mi is az igazi szeretet. 
A teljes elfogadás, akár másokról, akár magunkról van szó, szeretni csak teljesen elfogadva lehetséges. Mindehhez először is önmagunkat kellene elfogadni, megérteni, tisztán látni. Lehet egyszerűnek tűnik, pedig közel sem az, van egy képünk önmagunkról, ami vagy mások elvárása, másoknak való megfelelés, vagy a saját felépített álmunk. Tisztán látni, megismerni önmagunkat nagy kaland, mely csak szeretettel, teljes elfogadással lehetséges. Megértve működésünket, érzelem világunkat, felfedve igaz vágyainkat, erősségeinket, gyengeségeinket.  Elfogadva, hogy gyengeségeink nélkül nincsenek erényeink, törekedve a fejlődésre, megértésre. Minden élőlény eredendően jó, csak felszínre kell hoznia a benne rejlő jóságot, szépséget, ami csak akkor lehetséges, ha erre megszületik az igény.  

Ideje az árnyékból a fénybe lépni, hinni a szívünk szavában, és felvállalni igaz valónkat.  Csak így válunk képessé szeretni, mély érzelmeket táplálni a másik ember iránt is. Szembenézni a feladattal, a sorssal, ha úgy tetszik, a tagadásra, menekülésre fordított energiát az elfogadásra, felvállalásra fordítani. 

A legnagyobb csoda, ha megértjük, megéljük a feltétel nélküli szeretetet, ami nem az alárendelt, önfeláldozásról szól.  Ha valakit szeretünk, legyen az a szerelmünk, barátunk, családtagunk, gyermekünk, akkor azt mondjuk a legjobbat akarjuk neki, jobbá akarjuk tenni az életetét, boldoggá akarjuk őt tenni. Valóban tudjuk mi a jó neki, mitől lenne boldog?   

Ha Ő nem hétköznapi életet akar élni, ha ő nagyobb szabadságra vágyik, vagy nem a jól fizető munkában leli örömét, másban tud kiteljesedni, akkor elfogadjuk ezt?  Sajnos az esetek többségében nem. Mert nem őt szeretjük, hanem egy álompárt akarunk faragni belőle, átalakítani a saját igényeink szerint, azzal az álcával, hogy neki ez lenne a legjobb, ő így lehetne boldog. Mindez semmi jóra nem vezet senkinek, csak elégedetlenséget, csalódást szül. Az igazán felemelő szeretet érzés, amikor valóban figyelünk, kinyitjuk a szívünket és látjuk, hogy valójában mikor is boldog, mi az ami örömet okoz neki, ahogy ezt látjuk, érezzük, mosolyra fakadunk, elfogadjuk szeretettel őt így, nem gondolkozunk, hogy ez megfelel-e a vágyott társ képének, hogy mi lesz így velünk, jó lesz-e ez nekünk.  Akkor látjuk a másik embert igazán, együtt örülve vele, annak, hogy boldog, hogy kiteljesedhet, letéve a feltételeket, az elvárásokat, félelmeket, a teljes elfogadással, akkor és ott, támogatva ahogy és amikor az neki jó. Ez az igaz, őszinte szeretet.  Itt nincs kiábrándulás, hisz nincsenek elvárások sem.