2021 január 7 - Mars a Bikában - Valami készül

2021-01-06

Január 7.-én a Mars elhagyja a Kos jegyét mely saját jegye, ahol kivételesen sok időt töltött 2020 évben, hiszen 2020 június 28.-tól egészen 2021 január 7.-ig itt haladt.

Mindez felerősítette a hatását, és akár a világjárványt is fokozta, valamint a harcokat, lázadást egyaránt, de a korlátozást is.

Ez most megváltozik, hiszen a Mars a Bikába lép, ahol kevésbé tüzes, inkább földies minőségbe kerül, ragaszkodó, lassabb és megfontoltabb hatást eredményez.

Mars a Bikában 2021 január 7 - március 4.-ig, tart ez a hatás.

Ezáltal kilép a Plútó kvadrátjából is, mely biztosan könnyítést hoz életünkbe, azonban az év elején még az Uránusszal való találkozása fog váratlan vagy akár kiszámíthatatlan fordulatokat eredményezni.

A Mars jegyváltása erőteljes energia, hiszen lezárul egy több mint féléves ciklus, és beérik ami ezalatt elindult. A Bika energiája a ragaszkodást, a biztonságra törekvést erősíti, valamint elszántságot és határozottságot is biztosít tetteinkhez.

Azonban eleinte mindez kissé feszülten nyilvánul meg, hiszen a Bikában együttállásba fog kerülni az Uránusszal, aminek hatalmas lendületet ad.

Ami az elmúlt évben elindult az most kiteljesedik, és megvalósul, ez hoz jót, de negatív megjelenése is lehetséges, attól függően milyen szinten éljük meg erejét. Leginkább a pénzügyekben, a földdel kapcsolatos kérdésekben és a szerelemben érezhető majd a megnyilvánulása.

 

Lássuk a főbb hatásokat:

 

január 9.-én a Mars a Merkúrral kerül kvadrátba mely türelmetlenséget, elhamarkodottságot, és információkat hoz, olyan gyors megvalósulást ami kibillentheti egyensúlyunkat.

 

Szintén január 9.-én a Mars a Bikában a Bakban haladó Vénusszal kerül áldásos trigon fényszögkapcsolatba, ami csodálatos lehetőségeket hoz a férfi-női kapcsolatok harmonizálására, valamint a tartós kapcsolatok felvállalására is.

 

január 12.-én a Bika Mars a Vízöntőben haladó Szaturnusszal kerül kvadrátba, mely kedvez a koncentrált munkának, a szükséges erőfeszítések megtételének, és minden olyan feladat elvégzéséhez kiváló amihez fegyelem és összeszedettség szükséges. Másrészt felfedi azokat az akadályokat amelyek ragaszkodásunk, makacsságunk szüleményei.

 

január 19-20 a Mars eléri az Uránuszt így együttállásba kerülnek.

Vajon mit hoz a Mars-Uránusz együttállása?

Mindent amire nem számítottál, váratlan fordulatokat, gyors váltást, meglepetéseket, új utakat és lehetőségeket, fordulatokat melyekben hatalmas lehetőségek rejlenek.

 

január 22-24 A Mars a Jupiterrel kerül kvadrát fényszögkapcsolatba, mely igen intenzív energiákat biztosít, hiszen a tetteink találkoznak a hittel, szerencsével ami nagyszerű eredményeket hozhat.

Optimizmus, szerencse hajtanak ebben az időben, azonban itt is fontos a magasabb szinten való működtetése, hogy eredményeket hozzon, túlzások és elhamarkodott döntések helyett.

Megjelenhet a túlzásokban is, akár harcok, lázadások előfordulhatnak, de nyilván ez az alacsonyabb szintű működtetése az energiáknak.

 

január 29.-én a Mars a Lilith-tel kerül együttállásba ami felszínre hozhat rejtett dolgokat, bennünk élő ellenséges gondolatokat, energiákat, és a tudást is amivel magasabb szintre juthatunk.

 

Bővebben a január hónap hatásairól az alábbi videómban: