2020 november 12 - Jupiter-Plútó együttállás-A Sors keze

2020-11-12

Nagyon jelentős naphoz érkeztünk, hiszen ma pontos az év utolsó Jupiter-Plútó együttállása, mely a harmadik alkalom ebben az évben, itt kerül fel a korona az év történéseire.

2020 első Jupiter-Plútó együttállása április 5.-én volt, a második június 30.-án és a harmadik a finálé pedig november 12.-én.

Ez az energia évekre ható erővel bír és alakítja át életünket. Ennek első megnyilvánulása a pandémia, mely átformálja és megváltoztatja életünket. 

Bizony a folyamat még nem ért véget, sőt tovább terjed, hiszen a Jupiter a növekedés, mely felfújja a dolgokat, így a járvány is csúcspontra tör. 

A megváltozó külső körülmények nem ellenük vannak, erre érdemes egyéni szinten rátalálni, hogy miben lehet segítségedre ez a váltás, mely útra próbál terelni, vagy visszavezetni.

Az Univerzum, a felsőbb akarat ereje igen erős, ezt a Plútó energiája képviseli, mindez hosszú távon a jót hozza el csak meg kell látnod benne a helyes irányt, és hinni abban, hogy mindennek értelme van és minden egy nagyobb jó, egy nagyobb igazság felé visz.

A harc és ellenállás helyett erre kéne törekedni, hiszen ármányt látsz ott, ahol a valóság van. 

A Plútó az az erő, amely megmutatja, hogy nem irányíthatsz mindent, a sors elkerülhetetlenül megtalál, amit meg kell tapasztalnod, az elől nem menekülhetsz.

Bizonyára próbára teszi a hited, hiszen a Jupiter a hit, az igazság, a törvény, a szerencse jelölője, és amikor a Plútóval találkozik, kettejük energiája egyesül így olyan mély igazságok kerülnek felszínre melyekkel nem akartál szembesülni. 

A Plútó a hatalom, ami figyelmeztet, ha tévúton jársz.

Az év egy világjárvánnyal indult és fejeződik majd be, ami megváltoztatta életünket, így vagy úgy.

Fegyelmet és változásokat kíván, mégis tagadják sokan, és hazugságot, összeesküvést keresnek. Ez nem más mint a gyermeki viselkedés, amikor nem vagy hajlandó szembenézni a valósággal, hanem kivetíted másra, a felelősséget hárítod, mivel nem fogadod el, hogy a rózsaszín babavilágod összedőlni látszik. 

Ahelyett, hogy megértenéd a valóságban van nehézség és megoldás, van rossz és jó, szeretet és gyűlölet, jóság és gonoszság. Szembe kell nézni a sötét oldallal is, hiszen mindenkiben benne vannak ezek az energiák, azonban ha nem hajlandó ezt elfogadni, akkor nem képes a valót sem megélni, hiszen csak az egyik oldalt látja, így csak az élet felét irányíthatja. Mivel tudjuk, amit nem ismersz azt nem is irányíthatod. 

A jóságot kiáltod, azonban a gyűlölet vezet, ahelyett, hogy elfogadnád a nehézségeket, a feladatokat is az élet részeként.

November 14.-én a Mars elindul, elhagyja a retrográd zónát, így az események lendületet kapnak.

A Plútó képviseli a leginkább azt az igazságot, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

 

Bővebben a hónap hatásairól az alábbi videómban: