2020-március 20-Tavaszi napforduló-Asztrológiai új év

2020-03-18

Március 20.-án pénteken kezdődik az asztrológiai új év, ami minden év tavaszán a Nap Kos jegybe lépésével indul a tavaszi nap-éj egyenlőségkor.

Innen indul az új ciklus, a Nap a Kos jegyből megkezdi éves utazását a 12 jegyben.

Ez mindig egy hatalmas lehetőség, hogy újat kezdjünk, elindítsuk terveinket, és végiggondoljuk mely életterületünkön mit szeretnék az új évben.

Itt a tervezés és megvalósítás, illetve annak elindítása a téma.

A Kosban már véget ér az álmodozás, a passzivitás, ez a cselekvés, a tettek ideje. 

Nyilván lehet másképp is tenni, azonban akkor történik a nehézség, hiszen éppen olyan mintha széllel szemben hajóznánk.

Ezért érdemes figyelni és tudatosan élni, felhasználni és együttműködni az aktuális energiákkal, hiszen ebben az esetben szárnyakat kapunk. Ha azt tesszük aminek ideje van, akkor dolgaink sokkal könnyebben és áldásosabban teremtődnek meg.

A Kos ideje az önérvényesítés is, amikor nem magunk ellen dolgozunk, hanem megértjük, hogy mi az ami felesleges egó játék számunkra és mi az amiben hit és tudás és haladás van.

Március 22.-én a Szaturnusz jegyváltása a karmikus körök lezárását segíti, amihez persze szükséges a részvétel, a szándék és a megértés, fejlődés, tanulás vágya is.

A tavaszpont energiái utalnak az elkövetkező év minőségére, nézzük részletesebben mi is történik éppen.

A Mars a Jupiterrel kerül együttállásba, aminek külön érdekessége, hogy a Bak jegy ugyanazon fokán, ahol január 12.-én  Plútó Szaturnusz együttállás pontosodott be.

Tudjuk, hogy a Szaturnusz Plútó együttállás energiái hatják át az évünket, azonban ennek egyik indító hatása a Mars-Jupiter együttállása.

A hit és a cselekvés bolygója találkozik, amit megélhetünk a félelem és annak felnagyítása formában, vagy a hittel és bizalommal való cselekvés, összefogás, összetartás erejeként is.

Hallgassátok meg videómat, ahol a kialakult helyzetről és a teremtő lehetőségekről bővebben beszélek: